viatvet Állatorvosi rendelő

Szűrővizsgálatok


Műtét/altatás előtti vizsgálatok Idős állatok szűrővizsgálatai Keringési rendszer vizsgálata

 

Macska-AIDS és fertőző leukémia (leukózis) Szívférgesség  

Csakúgy, mint emberek esetében, házi kedvenceinknél is teljesen igaz az a megállapítás, legyen szó bármilyen betegségről, hogy megelőzni sokkal könnyebb, mint kezelni.
Manapság a megelőzés már nem csupán a védőoltásokra, a féregtelenítésre és a külső paraziták elleni védekezésre korlátozódik. Az orvostudomány, ezzel együtt pedig az állatorvos-tudomány fejlődésével egyre hatékonyabb és biztosabb vizsgálati lehetőségek állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy időben felismerjük, és szükség esetén kezeljük a fennálló kóros állapotokat.
A szűrővizsgálatok alapvető célja, hogy még az előtt fény derüljön az adott betegségre, mielőtt az klinikai tünetekben is megnyilvánulna. Ebben a nagyon korai stádiumban van ugyanis a legjobb esély arra, hogy megfelelő kezeléssel gyógyulást, de legalábbis hosszabb idejű panaszmentességet érhessünk el, mint gyógykezelés nélkül.
A szűrővizsgálatok köre igen tág, ide tartoznak az egyszerű fizikális vizsgálatok (megtekintés, tapintás, hallgatózás), a vérvizsgálat, az EKG, az ultrahang- és röntgendiagnosztika, egyes vírusok, paraziták kimutatása, de itt kell megemlítenünk a különféle örökletes betegségek genetikai vizsgálatait is (ez utóbbi főként tenyésztéssel foglalkozó tulajdonosok számára bír nagyobb jelentőséggel).

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Műtét/altatás előtti vizsgálatok

Természetesen minden állatorvosi vizsgálat vagy kezelés, így az érzéstelenítéssel, altatással járó beavatkozások is több-kevesebb kockázattal járnak. Idős vagy beteg állat esetén az altatási kockázat az átlagos mérték sokszorosára növekedhet.
Éppen ezért, amennyiben az adott operáció, illetve bármilyen bódítással, altatással járó procedúra (például fogkő-eltávolítás), halasztható, vagyis nem életmentő beavatkozásról van szó, a páciensnek mindenképpen célszerű előtte egy alapos kivizsgáláson átesnie. Ennek mélysége mindig az adott állat életkorától, kondíciójától és természetesen a beavatkozás jellegétől függően változhat.
Egy klinikailag egészséges fiatal kutya vagy cica esetén a rutinműtétnek számító ivartalanítás előtt bőven elegendő a tulajdonos alapos kikérdezése, valamint egy fizikális vizsgálat, melynek középpontjában főként a légzési és keringési rendszer áll.
Ha azonban bármilyen probléma felmerül, például megnövekedett vízfogyasztás, a szokásosnál jóval több vizelet ürítése, változó étvágy, rövid időn belüli súlyvesztés, fáradékonyság, stb., akkor a páciens életkorától és a beavatkozástól függetlenül az alap fizikális vizsgálatokon túl szükség lehet röntgen- vagy ultrahangvizsgálatra, esetleg vérvételre.
A műtét előtti szűrővizsgálatokkal megállapíthatjuk, hogy van-e a páciensnek olyan betegsége, melynek kezelését haladéktalanul meg kell kezdeni. Ezekben az esetekben a tervezett beavatkozást többnyire el is kell halasztani, legalább addig, míg a beteg állapota lehetővé nem teszi az altatást.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Idős állatok szűrővizsgálatai

A környezet és az életszínvonal változásával párhuzamosan egyre inkább növekszik kedvenceink átlagos várható élettartama is. Ebből adódóan egyre gyakoribbá válnak az idős korral összefüggő egészségügyi problémák, mint például szívbetegség, májműködési zavarok, veseelégtelenség, elhízás, cukorbetegség, hormonális problémák, daganatos megbetegedések, ízületi panaszok.
A krónikus örökletes vagy szerzett betegségeket a legtöbb esetben nem lehet meggyógyítani, ilyenkor a cél a beteg tüneteinek enyhítése, a panaszmentes élettartam elnyújtása. A szűrővizsgálatok pontosan ezt hivatottak elősegíteni. Minél hamarabb derül ugyanis fény az adott problémára, annál könnyebb megelőzni a tüneteket és lassítani a folyamat előrehaladását, így akár hónapokat, nem ritkán éveket is nyerhetünk!
Macskák illetve kis- és középtermetű kutyák esetében az időskori szűrővizsgálatokat 6-8 éves kor felett célszerű évente legalább egyszer elvégeztetni, nagytestű ebeknél ez már 5 éves kortól ajánlott. Alapesetben a szűrés egy részletes fizikális vizsgálatot, valamint egy vérvételt jelent. A vérből meghatározzuk a vörösvérsejtek számát és oxigénkötő képességét, fény derülhet különféle gyulladásos folyamatokra, ezen kívül meghatározható az egyes szervek (például máj, vese) funkcióképessége. Természetesen panasz esetén egyebekkel (röntgen, ultrahang, EKG, további laborvizsgálatok) is kiegészíthetjük az alapvizsgálatokat.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Keringési rendszer vizsgálata

Kutyák és macskák körében is viszonylag gyakoriak a keringési rendszert érintő megbetegedések. Kialakulásukban az örökletes tényezők (fajta!) mellett a környezeti hatások, azaz a táplálkozás, fizikai aktivitás, elhízás, esetleg bakteriális, vírusos vagy parazitás fertőzések játszanak szerepet. A különféle szívbetegségekre illetve a keringési elégtelenségre jellemző általános tünetek leggyakrabban a fáradékonyság; nehézlégzés; zihálásszerű, főként az éjszakai-hajnali órákban jelentkező köhögés; súlyosabb esetben légszomj, kékes színű nyálkahártyák.
A keringési rendszert érintő problémák esetén rendkívül fontos a korai diagnózis. Ennek a betegségcsoportnak a kezelése akkor a leghatékonyabb, ha még a klinikai tünetek megjelenése előtt kerül felismerésre. Erre akkor van esély, ha állatfajtól, azon belül pedig fajtától függően meghatározott életkortól kezdve rendszeresen szűrővizsgálatot végeztetünk.
A szűrés első lépése a fizikális, azaz a tapintásos, hallgatózásos, esetleg kopogtatásos vizsgálat. Ezt általában az állatorvos minden rendelői látogatás alkalmával rutinszerűen elvégzi. Amennyiben ez a vizsgálati eredmény negatív, valamint fiatal, keringési betegségre nem hajlamos fajtáról van szó, és nincsenek panaszok, további vizsgálatokra nincs feltétlenül szükség. Ha azonban a fizikális felmérés során, esetleg a már meglévő tünetek alapján felmerül a gyanú, hogy keringési elégtelenséggel állunk szemben, mindenképpen célszerű kiegészítő vizsgálatokat: szívultrahangot, EKG-t, mellkasi röntgenfelvételt készíteni, esetleg vérvizsgálatot végezni.
Általánosságban elmondható, hogy kis- és középtermetű kutyáknál és macskáknál 6-8 éves kortól, nagytestű fajtáknál már akár 5-6 éves kortól évente célszerű szűrővizsgálatot végeztetni. A keringési betegségekre hajlamos fajták esetében (pl. Cavalier King Charles spániel, dobermann, norvég erdei macska, main coon, stb.) már egész fiatalon mindenképpen érdemes évente, a fizikális vizsgálaton felül EKG-t és szívultrahangot is végeztetni.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Macska-AIDS és fertőző leukémia (leukózis)

Az utóbbi években egyre gyakrabban találkozunk olyan macskákkal, melyek immunrendszerét különféle vírusos betegségek gyengítik, majd teszik tönkre hosszabb-rövidebb idő alatt. A két legismertebb, bizonyítottan vírusfertőzés által kialakuló immungyengítő betegség az úgynevezett macska-AIDS (link a védőoltások jelentősége macskáknál megfelelő részéhez) és a fertőző leukémia (link a védőoltások jelentősége macskáknál megfelelő részéhez), ismertebb nevén a macskaleukózis. Míg az előbbi a FIV (Feline Immunodeficiency Virus), utóbbi a FeLV (Feline Leukaemia Virus) vírussal való fertőződés következtében alakul ki. Mindkét betegség végzetes, a tudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan. Szerencsére a fertőző leukémia ellen vakcinázással jól védekezhetünk, a macska-AIDS ellen azonban csupán annyit tehetünk, hogy csökkentjük a fertőződés esélyét (ivartalanított, idegen macskákkal ritkán érintkező egyedek sokkal ritkábban fertőződnek).
Speciális gyorstesztekkel mindkét vírusos betegséget egy-két csepp vérből viszonylag gyorsan, néhány perc alatt, és nagy biztonsággal kimutathatjuk. Amennyiben kedvencünk makacs, vagy gyakran visszatérő, főként felsőlégúti gyulladásos, vagy hányással-hasmenéssel, lesoványodással járó betegséggel küzd, felmerülhet a gyanú, hogy a tünetek hátterében valamelyik, (nem ritkán mindkét) vírusfertőzés állhat.
Célszerű lehet olyan, egészségesnek látszó, tüneteket nem mutató macskákat is tesztelni, melyek korábbi életéről nem sokat tudunk (például: utcáról, szomszédságból befogadott, ajándékba kapott, menhelyről örökbefogadott állatok). Ezzel még idejében kiszűrhetjük a fertőzött egyedeket, meggátolhatjuk a betegségek további terjedését, valamint megfelelő kezeléssel meghosszabbíthatjuk a beteg cica panaszmentes életét.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Szívférgesség

Sajnálatos módon egész Európában, így hazánkban is egyre gyakoribbá válik ez a parazitás megbetegedés. Jelentősége egyrészt abból áll, hogy a kifejlett férgek rövid időn belül súlyos fokú, legtöbbször végzetes kimenetelű keringési elégtelenséget okoznak a kutyákban, másfelől pedig a szívférgesség többé-kevésbé zoonotikus megbetegedés, vagyis a parazita emberekben is megtelepedhet (emberek esetében a férgek általában a tüdőben eltokolódva tünetmentes fertőzést okoznak). A betegségről bővebben itt olvashat (link a parazitás megbetegedéseken belül a szívférgességhez).
A kifejlett férgek elpusztítása nagyon veszélyes a gazdaállatra nézve, sokszor nem is kivitelezhető, így rendkívül nagy hangsúlyt kell fektetni a prevencióra. A megelőzéshez azonban nem csak a szúnyogok és a szervezetbe bekerülő féreglárvák elleni védekezés tartozik, hanem a rendszeres szűrővizsgálatok is!
A szűrés gyakorlatilag vérvizsgálatot jelent, mely két lépésből áll. Először a vérben esetlegesen megjelenő fiatal („első stádiumú”) féreglárvák, az úgynevezett microfilariák mikroszkópos azonosítása (Knott-teszt) történik. Ezt követően a kifejlett nőstény férgek által a gazdaállat vérébe kibocsátott antigének kimutatására alkalmas gyorsteszt elvégzésére kerül sor.
Amennyiben a vérvizsgálat negatív eredményt hozott, akkor igen nagy valószínűséggel (sajnos teljes bizonyosságot a teszt nem ad) az állat szívférgekkel nem fertőződött. Ekkor már nyugodt szívvel elkezdhetjük a szúnyogok és a féreglárvák elleni védekezést.
Az első vérvizsgálatot mindenképpen célszerű fél év elteltével ismételten elvégezni, így már szinte teljesen kizárható a fertőzöttség.
A folyamatos (havonta ismételt) védekezéssel és a rendszeres, legalább évenkénti szűréssel biztosan megóvhatjuk kedvencünket ettől a veszélyes megbetegedéstől.



© 2014 Vitavet | Minden jog fenntartva | Impresszum