viatvet Állatorvosi rendelő

Egészséges állatok táplálása


Kedvencünk egészségének, vitalitásának és jóllétének megőrzése jelentősen függ attól, hogy milyen minőségű, illetve mennyiségű eledellel tápláljuk. Akárcsak az emberek esetében a kutyák, macskák, haszon- és hobbiállatok életminőségét, várható élettartamát, a különböző betegségekkel szembeni ellenálló-képességét vagy épp fogékonyságát a táplálkozás kiemelkedő mértékben befolyásolja. Tehát nyugodtan vehetjük szó szerint a bölcs mondást: „az vagy, amit megeszel”. Hiszen gondoljuk csak végig, a táplálék szinte valamennyi alkotóeleme felszívódik az emésztőrendszeren keresztül, majd a megfelelő helyen beépül a szervezetbe. A fehérjékből legnagyobbrészt izom- és hámszövet képződik, a zsírokból az energiaraktárak töltődnek fel, a szénhidrátok lebontásuk során cukorral látják el a szervezetet, mely a leggyorsabban felhasználható, és néhány szerv (pl. az agy) számára egyedüli energiaforrásként szolgáló táplálóanyag. Ezen kívül az összes vitamin és ásványi anyag, mely például a vérképzéshez, az anyagcsere-folyamatok vagy épp az immunrendszer zavartalan működéséhez szükséges, szinte kizárólag a tápcsatornán keresztüli felszívódással juthat a szervezetbe.
Legyen bármilyen állatról is szó, a táplálással kapcsolatosan a legfontosabb szempont, hogy a fajnak, (esetenként fajtának), nemnek!, életkornak és egészségi állapotnak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítsunk.
Az alábbiakban a kis kedvencek táplálásával kapcsolatos, leggyakoribb kérdésekre igyekszünk választ adni.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Jó tanács!

Mielőtt bármilyen változtatásba kezdene kedvence táplálásával kapcsolatban, ne felejtse el állatorvosa véleményét is kikérni.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Házi koszt kontra bolti táp?

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy akkor mivel is etessem a kutyámat/macskámat? Mivel mi emberek sokszor hajlamosak vagyunk magunkból kiindulni, azt gondolhatnánk, hogy ami nekünk jó, az biztos jó lehet a kutyánknak vagy a cicánknak is. Sajnos az esetek túlnyomó többségében ez nem igaz. Ha csupán abból a tényből indulunk ki, hogy az ember mindenevő, a kutya és a macska pedig ragadozó, vagyis jószerével húsevő, akkor talán érthető, hogy az embereknek szánt élelmiszerek egy része és az azokból elkészített ételek maradéka nem fedezi kisállataink élettani szükségleteit. Vagyis a házi koszt önmagában nem megfelelő, hiszen vannak olyan táplálóanyagok, melyekből túl sokat vagy épp túl keveset tartalmaz.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e otthon főzni a kedvencünknek, a válasz természetesen: IGEN. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a vasárnapi ebéd maradékát odatesszük a kutya vagy cica elé, hanem hogy a gazdi a boltban megvásárolt alapanyagokból (az állat számára megfelelő arányban) elkészíti az eledelt. Ha valaki ezt az utat választja, akkor természetesen ugyanolyan helyesen jár el, mintha leemelné az állatkereskedés polcáról a kész eleséget, és azt adná oda. Azonban, hogyha hosszú távon is kiegyensúlyozott, minőségileg megfelelő eleséget szeretnénk otthon készíteni, akkor azzal a nem elhanyagolható ténnyel kell szembesülnünk, hogy ez igencsak sok időt, energiát és nem utolsó sorban anyagi ráfordítást igényel.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Mit javasol az állatorvos?

Legkönnyebben és legbiztosabb módon a megfelelő táplálékot manapság a jó minőségű, elsősorban prémium kategóriás, teljes értékű eleségek etetésével biztosíthatjuk. Ezekben a tápokban ugyanis minden táplálóanyag, kedvencünk igényeihez alkalmazkodva, a szükséges mennyiségben és minőségben áll rendelkezésre.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Mi az a „fiziológiás” táp?

A fiziológiás táp tulajdonképpen az egészséges állatok mindennapos etetésére szolgáló („normál”) eledelek összefoglaló neve. Ide tartoznak az életkornak (junior, felnőtt és senior), valamint a testméretnek (kistestű, közepes, nagy- illetve óriástermetű) megfelelő eleségek csak úgy, mint az egyes cégek által kifejlesztett úgynevezett fajtatápok, azaz a leggyakoribb kutya- és macskafajták speciális igényeit kielégítő eleségek (például: yorkshire terrier, német juhász, brit rövidszőrű, perzsa…).

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Konzerv vagy száraz táp?

A teljes értékű tápokat legegyszerűbben víztartalmuk alapján csoportosíthatjuk, ennek megfelelően megkülönböztetünk nedves és száraz eleségeket. A nedves eledelek közé tartoznak a különféle konzervek, pástétomok és alutasakos tápok, melyek közös tulajdonsága, hogy viszonylag nagy mennyiségű (átlagosan 70-80%) vizet tartalmaznak, így ezeket fogyasztva több víz kerül az állat szervezetébe, mely különösen macskák esetében lehet hasznos, csökkentve a húgykőképződés és a veseelégtelenség kialakulását. Általánosságba elmondható, hogy ízletességük és állaguk miatt a kutyák és macskák a nedves eleséget szívesebben fogyasztják. A nagy víztartalom viszont magával vonzza azt a tényt is, hogy ezekből az eledelekből többet kell elfogyasztania az állatnak, mint mondjuk hasonló minőségű száraz tápból. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a nedves eledelek felbontás után csupán rövid ideig (akkor is csak hűtve) tárolhatók és meglehetősen drágák.

A száraz eledelek közé a 10-12% víztartalmú eleségeket, vagyis a „ropogós” tápokat soroljuk. Ezek az eleségek könnyen tárolhatók, nehezen romlanak meg, arányosan kevesebbet kell adni belőlük, mint a nedves eledelekből, hisz alacsony víztartamuk miatt „koncentráltabbak”. Nagy előnyük, hogy bennük az összetevők aránya sokkal kevésbé ingadozik, gazdaságosak, ár-érték arányuk is sokkal jobb, azaz könnyebb kedvező árú, jó minőségű száraz tápot találni, mint nedves eleséget.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Ugyanaz a táp egész életén keresztül?

Ez a probléma a tulajdonosok részéről igen gyakran felmerül, és nem is alaptalanul. Teljesen jogos a kérdés, miszerint nem válik-e egyoldalúvá kedvencünk táplálása, ha hónapokon, éveken keresztül csak egyféle eleséggel etetjük? Itt sem szabad azonban rögtön magunkból kiindulni, hiszen mit sugall minden egészségügyi program, felhívás, plakát és TV-reklám: kerüljük az egyoldalú táplálkozást, együnk minél változatosabban! Az emberek esetében ez így is van rendjén, mindenevők révén szükségünk van a sokoldalú táplálkozásra. Azonban, ha kedvencünkre gondolunk, akkor be kell látnunk, hogy több ezer évvel ezelőtt a kutyák és macskák ősei sem táplálkoztak (emberi mércével mérten) változatosan. Ragadozóként a változatosság nem ugyanazt jelenti, mint mindenevőként, a kutyák és macskák emésztőrendszere a viszonylag állandó minőségű étrendhez alkalmazkodott (hiszen a prédaállatok, bár eltérő fajúak, összetételüket tekintve nagyjából ugyanolyan arányban tartalmaznak fehérjét, zsírt, rostokat és egyéb táplálóanyagokat). Ebből kiindulva már könnyebben érthető, hogy a fenti kérdésre a válasz egyértelműen: IGEN. Azonban ez az igen is feltételekhez kötött! Ne felejtsük el, hogy a kérdés a teljes értékű, jó minőségű tápokra vonatkozik, vagyis kizárólag abban az esetben etethetünk minden káros következmény nélkül egyféle eleséget hosszútávon, ha az az eledel valóban teljes értékű!

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Minél drágább annál jobb?

Sajnos ez így van. Általánosságban elmondható, hogy minél jobb minőségű egy eleség, annál inkább megkérik az árát, és ennek sokszor még a csillagos ég sem tud határt szabni. Az állatpatikában kapható prémium kategóriás, márkás tápok és a nagy áruházakban megvásárolt eledelek között sokszoros az árkülönbség, ez pedig nem egy elhanyagolható szempont. De ne feledjük, a prémium tápok ellen szinte kizárólag az áruk szól, míg mellettük minden egyéb, kezdve a válogatott alapanyagoktól, a táplálóanyagok megfelelő arányain keresztül a gazdaságosabb felhasználhatóságig.

Állatorvosként természetesen mindenkinek a lehető legjobb, minőségi eleségeket javasoljuk, ennek ellenére szem előtt tartjuk azt a tényt, hogy sajnos sokszor nem a gazdin múlik, hogy milyen eledelt tud biztosítani kedvence számára.

Nem kell azonban kétségbeesni, ha elég körültekintőek vagyunk, akkor általában sikerül olyan eledelt találni, amely kedvencünk életkorának, méretének, ízlésének, nem utolsó sorban pedig pénztárcánknak is megfelel.

Vitavet Állatrorvosi rendelő és patika Ivartalanítás után mindenképpen elhízik?

Kedvencük ivartalanítását fontolgató gazdik, vagy a műtéten már korábban átesett és esetleg túlsúlyos állatok tulajdonosai gyakran kérdezik, hogy az ivartalanítás milyen módon befolyásolja az állatok testsúlyát. Erre röviden azt felelhetnénk, SEHOGY. Na, ez azért így nem teljesen igaz. Kicsit hosszabban megválaszolva elmondhatjuk, hogy az ivartalanított állatok nem lesznek feltétlenül túlsúlyosak vagy kövérek a műtét után, ezt ugyanis rengeteg tényező befolyásolja.

A petefészkek, illetve herék mind a nemi működés, mind pedig a növekedés és az anyagcsere-folyamatok szempontjából fontos hormonokat termelnek, így ezek eltávolítása természetesen felborítja a szervezet belső egyensúlyát. Azonban ez az egyensúly a többi hormontermelő szerv alkalmazkodása révén rövid időn belül többé-kevésbé helyreáll. Ami viszont visszafordíthatatlanul megváltozik, az az, hogy a megszűnt ivari aktivitással egy időben az állatok alapanyagcseréje is lassul, vagyis a létfenntartáshoz szükséges energia mennyisége csökken. Ehhez még hozzájárul az is, hogy az ivartalanított állatok általában kissé „ellustulnak”, kevesebbet mozognak, mint korábban. Ezen kívül szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy vannak alap esetben is hízásra hajlamos fajták (például: retrieverek, beagle-k, spánielek), így náluk még inkább figyelmesnek kell lennünk az etetéssel. Mindezek együttesen azt eredményezik, hogy ha kedvencünk az ivartalanítás előtt megfelelő kondícióban volt, és a műtét után is ugyanannyi eleséget kap (ugyanannyi kalória jut a szervezetébe), mint azelőtt, akkor rövidesen nagy eséllyel tehet szert súlyfeleslegre.

Az elhízás megelőzése érdekében a műtét után néhány héttel (nem azonnal) ajánlott kissé csökkenteni a korábbi ételmennyiséget, és inkább többször (legalább kétszer!) kisebb adagokat adni. Esetenként érdemes lehet olyan eledelekre váltani, melyek kifejezetten hízásra hajlamos állatok számára fejlesztettek ki.

Az ételadagokat mindig egyénre kell szabni, tehát számolnunk kell azzal, hogy akár több hónapba is beletelhet, mire be tudjuk állítani azt a napi mennyiséget, amellyel fenntartható kutyánk vagy cicánk megfelelő kondíciója.



© 2014 Vitavet | Minden jog fenntartva | Impresszum